MAGAMRÓL

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek középiskolás tanulmánya meghatározta a pályaválasztását. A kisképző festő szakáról felvételt nyertem a Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakára, ami 5 évig tartó állandó elfoglaltságot és kitartást igényelt.
Restaurátor szakon művészetelméletet, természettudományos tárgyakat és művészeti gyakorlatot egyszerre tanultunk, ami nem engedte kikopni a korábban megszerzett alkotói tapasztalatot. Tanulmányaim állandó részét képezték az anatómia órák, festészeti gyakorlatok, festménymásolatok és modell utáni rajzok, amiket tudtam, hogy egyetem után is csinálni fogok a restaurálás mellett.
Szakmai gyakornokként tapasztalatot szerezhettem a Magyar Nemzeti Galériában két egymást követő nyáron, ami után külföldi ösztöndíjprogrammal Lengyelországban tanultam. Az ott töltött idő alatt a legnagyobb szakmai kihívást kétségkívül Krakow Kazimierz negyedében található kortárs falképek leválasztása és konzerválása jelentette. Hazatérve Magyarországra a hátralévő egyetemi éveimben a Szépművészeti Múzeum és a Klotild palota felújításában vettem részt.
Szakdolgozatom témája a kortárs művészet restaurálásának általános bemutatása volt, miközben kortárs művészekkel készítettem interjút alkotásaikról és szakmai pályafutásukról. 2021 őszén friss diplomásként az a megtiszteltetés ért, hogy évfolyamtársaimmal közösen restaurált diploma műtárgyunk részt vehetett kiállított darabként a Nemzeti Múzeum Megmentett Műkincsek című kiállításán.
Amellett, hogy nagyon hálás vagyok az eddigi és a jövőben ért szakmai tapasztalatokért, egyetemről kikerülve éreztem, hogy önállóan is szeretnék alkotni. Hamar rájöttem, hogy két dolog tölt fel a legjobban: az egyik a festés, a másik pedig az emberek iránti kíváncsiság. Az emberi interakció, mint motiváció már egyetem utolsó évében elkezdett tudatosulni bennem, ami hatással volt a szakdolgozatom témaválasztására is.
Egyetem után hát nekivágtam a portréfestészetnek, ami egy időben hozta magával a fotózás iránti szenvedélyt, amit a festészettel egybekötve, valamint külön is csinálok. Korábbi fotós tapasztalataim kizárólag műtárgyfotózásra összpontosultak, ami miatt hatalmas kihívást jelentett élő személyt megörökíteni. Hamar megtaláltam a fotózásban lévő lehetőségeket, ami egyszerre segített kielégíteni az emberekről szóló kíváncsiságom és az esztétizálás utáni vágyam.
Legyen szó fotózásról vagy festményről, a legnagyobb kihívást az egyén megismerése, valamilyen tulajdonságának vagy személyiségjegyének visszaadása jelenti számomra. A művészeti médiumokra csupán ezközként tekintek, amik segítenek megmutatni az előttem lévő személy legszebb és legérdekesebb oldalát.